A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága 01081/136/6857/2012. bü. számon csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen elkövetők 2012. július 27-én 22 óra körüli időben egy kiskutya – telefon csere céljából találkoztak a sértettel a Budapest VIII., Keleti pályaudvar peronján. A sértett átadta a pár hetes kutyát, amiért megkapta az eredetinek mondott Iphone 4s típusúnak nevezett készüléket, amit a helyszínen nem tudott kipróbálni. Később kiderült, hogy a készülék nem működőképes.
Az ismeretlen nő, akivel telefonon egyeztetett a sértett 45 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, molett testalkatú, haja vállig érő, barnás melírozott. A lányaként bemutatott hölgy 18 év körüli, körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú, haja felnyírt, szőke. A velük lévő férfi 18 év körüli, körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a csalók személyéről, jelenlegi tartózkodási helyükről, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 477-3700 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (hétfő-csütörtök: 8.00-16.00, péntek: 8.00-13.00), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Budapesti Rendőr-főkapitányság